Sajtóközlemény
Érthetetlennek és felháborítónak tartja a Magyar Szeszipari Szövetség és
Terméktanács (
Magyarországon a törvényeket, illetve jogszabályokat a Magyar Parlament és a
Kormány hozza, nem pedig az
Nem a Szövetség találta ki a már korábban is létezett standolást és nem a Szövetség lobbizta ki a jelenlegi standolási jogszabályban foglaltakat. A Szövetség ugyanannyit tehet, mint a vendéglátós szakmai szervezetek a készülő jogszabályokkal kapcsolatosan: véleményt illetve javaslatokat fogalmazhat meg.
A Szövetségnek, illetve tagjainak nyilvánvalóan nem érdeke saját vevőkörének ellehetetlenítése, ugyanakkor mindannyiunknak tennünk kell a legális piac megerősítéséért.
A standolást kötelezővé tevő törvénnyel kapcsolatban már nyújtottak be a Parlamentnek egy törvénymódosító javaslatot, ezért a Tisztelt Ház hamarosan foglalkozni fog a kérdéssel. A parlamenti döntéstől függetlenül a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács nyitott arra, hogy a vendéglátó-ipari szakma, valamint a szeszesitalgyártók és -forgalmazók szakmai szervezetei mielőbb kezdjenek tárgyalásokat arról, hogy milyen lépéseket kell foganatosítani a feketegazdaság visszaszorítása ellen úgy, hogy egyetlen szakmai csoport érdekei se sérüljenek.
A legális szeszipar nem áll szemben a
legális vendéglátó–iparral.
Budapest, 2009. január 14.
Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács