F E L H Í V Á S
a
VII. HunDeszt Pálinkaversenyre
Pálinkaverseny ideje: 2012. március 7 - 8.

Rendező: Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács
Támogató: Agrármarketing Centrum


I. NEVEZÉSI FELTÉTELEK:

A versenyen azok a pálinka és törkölypálinka minták (továbbiakban: minták) vehetnek részt, amelyek legalább 5 kereskedelmi-, ill. vendéglátóhelyen forgalomban vannak.

A versenyre nevezhetnek: a kereskedelmi pálinkafőzdék és (a gyártó hozzájárulásával) kereskedő szervezetek.

A versenyre való nevezéshez a résztvevőknek nyilatkozniuk kell a minta által képviselt pálinka-, illetve törkölypálinka tétel mennyiségéről hlf-ban (nem lehet kevesebb, mint 50 hlf), ill. meg kell jelölniük a Lot számot, valamint legkevesebb 5 kereskedelmi és/vagy vendéglátóhelyet, ahol a terméket forgalmazzák.

A versenyen való részvételhez a nevezőknek mintánként be kell fizetniük a verseny Rendezője által előírt nevezési díjat.
A bírálatra benyújtott minták kötelezően feltüntetendő adatait a nevezési lap tartalmazza.

A nevezési lap tartalma alapján a nevező - nevezési díj befizetését követően 2 palack 0,5 dl-es, vagy 3 palack 0,35 dl-es mintát juttat el a Rendező részére, az általa megadott címre.

A benevezett minták csak a nevezési díj teljes összegének kifizetése, és határidőre történő beérkezésük után válnak versenyképessé.

A minták paraméterei meg kell, hogy feleljenek valamennyi vonatkozó jogszabályi előírásnak.

A Rendező fenntartja a jogot, hogy a benevezett mintákból szúrópróbaszerűen próbavásárlást végezzen a versenyző által megjelölt kereskedelmi/vendéglátóhelyeken, valamint hogy a versenydíjazott mintáinak ellenmintájából/próbavásárlással beszerzett mintájából a jogszabályi megfelelőséget akkreditált analízissel ellenőriztesse. Nem megfelelőség esetén, a versenyen nyert díjat Rendező visszavonja és erről a nyilvánosságot, értesíti.


Nevezési díj:        1 - 3     termék 15 000 – Ft + ÁFA

          4 -                    10 000 – Ft + ÁFA    


Fizetési mód:
A nevezési lap beérkezését követően kiállított számla alapján átutalással, vagy a minta leadásakor számla ellenében készpénzfizetéssel.

Nevezés módja, időpontja:
A mellékelt jelentkezési lapot kérjük pontosan, géppel szíveskedjenek kitölteni és visszaküldeni a versenyt Rendező Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács részére az alábbi címre:


Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács
1095 Budapest, Soroksári út 26.
telefon: (36 1) 476 2332
       fax: (36 1) 476 2322
e-mail: mszszt@szeszipar.hu



Nevezési határidő; Termékleadási határidő: 2012. február 23.
Helye: 1095 Budapest, Soroksári út 26. (MSZSZT Székhelye)

Bírálat:

A minták értékelése 20 pontos bírálati lapon történik az alábbiak szerint:

-    Illat tisztaság hibátlan (max. 3 pont)
-    Illat karakter: élénkség, frissesség, intenzitás és fajtajelleg illatban (max. 5 pont)
-    Íz tisztaság: hibátlan (max. 3 pont)
-    Íz karakter: élénkség, frissesség, intenzitás és fajtajelleg ízben, testesség, csípősség, szúrósság (max. 5 pont)
-    Harmónia, tartósság: benyomások, kóstolás után (max. 4 pont)



Díjak:

A HunDeszt Pálinkaverseny kitüntető oklevéllel elismert pálinkák kategóriájában az alábbi érmek kerülnek odaítélésre:

1. Aranyérem (18-20 pont)
2. Ezüstérem (16-17 pont)
3. Bronzérem (14-15 pont)


Az egyes kategóriákban – amelyekben legalább három nevező legalább tíz mintája versenyzett, a bírálók visszakóstolását követően a legjobbat CHAMPION címmel jutalmazzák.
Amennyiben az egyéb gyümölcscsaládonként maradt még annyi tétel, melyekben összesen legalább három nevező, legalább tíz mintája versenyzett, akkor az aranyérmet nyertek közül a legjobbnak az összes bíráló a visszakóstolást követően, szavazással CHAMPION díjat ítélhet oda.

Az a kereskedelmi főzde, amely legalább öt különböző kategóriájú mintával nevezett, és legalább három kategóriában aranyérmet nyert, a beküldött minták pontozási eredményeinek átlaga alapján elnyerheti a LEGEREDMÉNYESEBB KERESKEDELMI FŐZDE díjat.

A média meghívott képviselői az aranyérmet kapott pálinkák közül saját bírálatuk alapján MÉDIA KÜLÖNDÍJ-at adnak át.

A Rendező a versenyen CHAMPION címet, valamint az Arany, Ezüst, Bronz érem díjazást elért pálinkák számára az értékesítéshez engedélyezi a cím használatot, a nevezéskor megadott mennyiség mértékéig.